Header Ads

MINDEN magyar ember számára nagyszerű hír érkezett!! A koronavírusra való tekintettel MOSTANTÓL EZ IS INGYENES:


Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook-oldalán. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen. Az ITM a bejelentéssel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók. A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra. A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben. MTI 2020. november 11.
loading...