Header Ads

Ez a magyar anyuka megvonta gyerekétől a tabletet és a telefont.. 1 hónap múlva EZEKET a nem várt Durva hatásokat tapasztalta: - Önök szerint helyesen cselekedett?


Ha van kicsi gyermeked, akkor biztosan te is elgondolkodtál már azon, hogy vajon mennyi időt tölthet a képernyő előtt, azaz, mi az a képernyőidő, ami még megengedhető és mi az, ami már káros hatással lehet rá. Egy korábbi cikkünkben erről már szót ejtettünk egy tanulmány kapcsán, amelyből kiderül, hogy mik az ajánlások és milyen hatással lehet a javasoltnál több képernyőidő a kicsi gyermekek gyorsan fejlődő agyára. Most egy olyan anyuka történetét szeretnénk megosztani veletek, aki csodálatos eredményt ért el azáltal, hogy egy komoly döntést hozott meg azzal kapcsolatban, hogyan töltsék gyermekei a szabadidejüket. Egy anyuka csodás eredményeket ért el. Anyaként, mindamellett íróként és bloggerként K. Nóra, egy magyar édesanya számtalan cikket olvasott el a témában, amelyek mind azt hangoztatták, hogy a túl sok képernyőidő árt a gyermekeknek. Ez motiválta arra, hogy néhány új szabályt bevezessen otthon azzal kapcsolatban, hogy csemetéi mennyi időt tölthetnek el a telefonokkal, számítógép vagy TV előtt ülve. Egy vasárnap reggel belépve a hálószobájába, megdöbbenve vette észre, hogy 6 gyermeke mind csendben ücsörög és olvas. Fogalma sem volt, hogy ezt csinálják, hiszen nem utasította őket rá. A kis csapat egyszerűen összeverődött és ezt tette. Ami még ezt a meg nem rendezett csodás pillanatot is übereli, az az, hogy a gyerekei elektromos kütyük helyett könyvet visznek magukkal az étterembe, sőt, az egyik lánya 7 hónap alatt 5 szintet lépett olvasásban. (Az olvasási szintet meghatározott irányelvek szerint mérik, amelybe a pontosság, folyékonyság és szövegértés is bele tartozik.) “Amikor régebben hazajöttem, a fiam első szava az volt hozzám, hogy ‘Játszhatok a telefonodon?’. Csak ennyi.” Egyik vacsora alatt Nóra és férje bejelentették a gyerekeknek, hogy 30 napi kütyütilalom lesz, azaz nem használhatják a telefont, tabletet vagy számítógépet. A gyerekek persze dühösek lettek, de egészen gyorsan túljutottak ezen. És ennek már 9 hónapja… “Egy 30 napos detox programmal kezdtük, de egy teljes átalakulásba csapott át. Bárcsak hamarabb megtettük volna.” A gyerekek azóta többet építenek bunkert, többet legóznak, emellett kevesebbet veszekednek, és többet olvasnak. “Eleinte hozzánk jöttek tanácsért, hogy mivel foglalják le magukat, én pedig arra gondoltam, hogy én mit csináltam gyerekkoromban. Azt mondtam nekik, hogy másszanak fára, gyűjtsenek bogarakat, vagy ha továbbra is unatkoznak, van egy rakás mosott ruha, amit össze lehet hajtogatni.” A gyerekek, akik életkora 4-10 év között van, azóta sokkal jobban kijönnek egymással és már fel lehet ismerni a személyes érdeklődési köreiket. A család időnként egyszer összejön és közösen megnéznek egy filmet, a gyerekek pedig naponta egy óra képernyőidőt kapnak. Mindezek mellett Nóra és férje nem gondolja, hogy a technológia ezen termékei rossz dolgok lennének, csupán szeretnék, ha továbbra is a technológia lenne értük, nem pedig ők a technológiáért.
“Komolyan, olyan ez, mintha visszakaptam volna a gyermekeimet.”
loading...