Header Ads

Kordáék DRÁMAI vallomása: "Gyurival nem tettünk félre, AGGASZTÓ most a helyzetünk! Kérem segítsenek nekünk azzal, hogy.." Balázs Klári az emberekhez fordult és EZT kéri:


Novemberben újra turnézik Korda György és Balázs Klári. Bár nem rejtik véka alá, hogy tartanak az egyre erősödő második hullámtól, de nem bírja a házaspár már a rajongók közelsége nélkül.
Természetesen betartanak majd minden szabályt, nem érintkeznek közvetlenül senkivel, de kénytelenek lesznek koncertezni. A járvány tavaszi kitörése ugyanis teljesen felborította az életüket, nemcsak a koncertlehetőségek szűntek meg, de a hotelt is be kellett akkor zárni. Klárika a Star magazinnak vallott akkor az anyagi helyzetükről, amit nem tartott túl rózsásnak: – Egyik napról a másikra megszűntek az anyagi források: bezárt a szálloda és fellépéseink sincsenek. Amivel eddig pénzt kerestünk, az mind megszűnt. (...) És persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy alkalmazottaink vannak, akiket fizetni kell. Nem tudom, két-három hónap múlva mi lesz, hiszen minden pénz elfogy egyszer. Hozzá kellett nyúlnunk a tartalékainkhoz is, de őszintén, ki számított rá, hogy ekkora csapás éri majd az emberiséget?
Folytatja Klárika. – Gyurival nem tettünk félre, befektettünk, ezért sem egyszerű most a helyzetünk. Van olyan alkalmazottunk, akinek nemrég született kisbabája, nem hagyhatjuk őket magunkra. Felelősek vagyunk ezekért az emberekért. Mindent megteszünk, hogy megmentsük a munkahelyüket!
loading...