Header Ads

Egyre NAGYOBB A BAJ! MÁR csütörtöktől EZ A NEM VÁRT SZIGORÍTÁS IS ÉLETBE LÉP Magyarországon: - Ki ért egyet Ezzel?


A kormánynak nem az a célja, hogy büntessen, de a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartatni – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányszóvivő hangsúlyozta, a tavaszi helyzethez képest most nem fogják újra lezárni az országot – ezzel egyébként a nemzeti konzultáció alapján az emberek is egyetértenek -, de ahol elő van valami írva, azt szigorúan be kell tartatni.Ezen rendelkezések között megemlítette, hogy a boltokban és a tömegközlekedési járműveken maszkot kell hordani, nem szabad látogatni a kórházakat és a szociális intézményeket.A konzultációból az is kiderült, hogy az emberek nem szeretnék, ha a munkahelyük veszélybe kerülne, és azt sem, ha az iskolák bezárnának. Ezért célzottan kezelik majd a fertőzés felbukkanását az oktatási intézményekben, ennek része, hogy október 1-től csak úgy léphetnek be az iskolába a diákok, ha előtte megmérik a testhőmérsékletüket – mondta. Szentkirályi Alexandra felhívta a figyelmet, már eddig is több ezer milliárd forintba került a járványügyi védekezés, de ennek is köszönhetően a vírus nem tudott akkora pusztítást okozni, mint máshol. Emlékeztetett, júliusban 4,7 százalékos volt a munkanélküliség, ami az Európai Unióban 7,7 százalék volt.Az eddigi intézkedések mellett a kormány további gazdaságvédelmi eszközök bevezetésén dolgozik, amelyek azt szolgálják, hogy további munkahelyeket védjenek meg, és újabbakat teremtsenek – emelte ki. MTI 2020. szeptember 14.
loading...